AZ ÚJ CSALÁDTAG KIVÁLASZTÁSA

Nem véletlen a címadás. A modernkori ember kiskedvenc tartása és az állatokhoz való érzelmi viszonya jelentősen megváltozott és átalakult. Ennek a változásnak természetesen vannak jó vonzatai is, de sajnos meg kell említenünk az árnyoldalakat – a családtag nem biztos, hogy azt jelenti, hogy a kutyalét alapvető funkcióit elfelejtsük és főleg nem elnyomjuk. Ez viszont egy másik cikkünk témája lesz, most pedig lássuk a mai témánkat.

Lassie, Rex felügyelő, Beethoven, Pimpa…. mindenki tudja „kik” ezek és szinte mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki egy film, mese, sorozat vagy akár reklám alapján választott kutyafajtát. Miért is nem jó ötlet úgy társat választani, hogy nem ismerjük az adott fajtát? Ennek több oka is van. Először azonban nézzük meg azt, hogy minek KELLENE lennie az alapoknak, amikor egy új családtagot viszünk haza.

Az első és legfontosabb, hogy jó esetben 10-15 évre választunk társat és vállalunk érte felelősséget. Igen, felelősséget. A mindennapos etetésére, szükségleteinek ellátására, foglalkoztatására, az élősködők elleni védelmére és a kötelező és szükséges védőoltások beadatására, nem beszélve betegség és sérülés esetén az orvosi ellátás biztosításáról. Ezek mind az Állatvédelmi Törvényben meghatározott előírások gerinces állat esetében.

Mielőtt belecsapnánk a fajtaválasztásba, nézzünk körül otthon. Igen, ez az egyik legelső fontos szempont. Milyen környezetben, milyen típusú házban élünk. Több emeletes, lift nélküli társasház felsőbb emeletein lakva nem tűnik jó ötletnek például egy rövidlábú vagy rövidorrú kutyafajta tartása. Igen, természetesen vannak ellenpéldák és meg lehet oldani akár kézben hordással a napi lejárást… de gondoljunk bele, hogy akár 15 évig, minden nap 1 vagy 2 alkalommal a kezünkben visszük le és fel a kutyánkat (a rövidlábú fajtáknak a túl sok és folyamatos lépcsőzés nem tesz jót, a rövidorrú fajtáknak pedig légvétel szempontjából megerőltető a mindennapos terhelés).

Nézzük meg az átlagos napirendünket, az életritmusunkat. Amennyiben kölyökkutyát választunk, készüljünk fel rá, hogy igenis unatkozni fog, míg mi adott esetben 6-8-10 órát távol vagyunk. Amikor pedig unatkozik, akkor nagy esély van rá, hogy rombolni IS fog. Természetesen ebbe a problémába belefuthatunk akkor is, ha felnőtt kutyát viszünk haza, hiszen akár tenyésztőtől vásárolunk, akár egy menhelyről fogadunk örökbe egy állatot, az életkörülményei jelentősen változni fognak, aminek feldolgozásához és megszokásához időre van szüksége. Nem vagyok híve annak, hogy több hetes szabadságra menjünk akkor, amikor egy kutyát hazaviszünk, de ha lehet, ne többnapos külföldi út előtt közvetlenül és ne mondjuk egy fontos munkahelyi projekt kellős közepére tervezzük az új családtag érkezését. Találjuk meg az arany középutat, hogy a kutyának legyen ideje megszokni az új helyet és helyzetet, tudja felvenni az életritmusunk. Ezek mellett pedig gondoskodjunk arról, hogy amíg távol vagyunk, addig is biztonságban legyen (igen, a szobakennel például NEM ördögtől való eszköz, helyes és időben elkezdett szoktatással a kutya nyugi- és pihenőhelye lehet), gondoskodjunk arról, hogy az együtt töltött idő hasznos (tanulás, szocializáció mindenhez) és tartalmas legyen.

Nem célom kiemelni semmilyen fajtát, térjünk vissza egy kicsit az első bekezdésben említett fajtaválasztásra. Erről csak abban az esetben beszélhetünk, ha tenyésztőtől (törzskönyvvel) hozzuk el a kutyánkat. Minden más esetben maximum fajta JELLEGŰ egyedről beszélhetünk.

Nézzünk 2 nagyon kedvelt és okosnak tartott fajtát: németjuhász és belga juhász. Az előbbit mindenki ismeri (vagyis azt gondolja ismeri): okos, hűséges, egy rakat filmben a rendőr legjobb társa. Halkan említenék meg itt egy „apró” dolgot. Ahogy az életben sok minden másban is, a filmekben szereplő állatok kapcsán is teljesen helyt álló az a megállapítás, hogy a valóságnak nem sok köze van a filmben látottakhoz. A németjuhászok valóban jól tanítható és okosnak mondott kutyák. DE. A Rex felügyelő című filmben az első 2 évadot egész pontosan 9!! kutyaszereplővel forgatták le. Mindegyik kutya jó volt valamiben, extrán lehetett megtanítani neki dolgokat, de MINDENT egyikük sem tudott.

kép forrása: Hard Dog Race

Jöjjön a mostanában még kényesebb téma a belga juhász. Személy szerint egyáltalán nem örülök a fajta utóbbi időben történt filmes színrelépésének és felkapottságának. A mali egy kőkemény kutya, ami egyáltalán nem való kezdő kutyás kezébe. Egy olyan munkakutya, amely a szó szoros értelmében 24 órából akár 24 órát képes lenne dolgozni, önálló akarattal és döntéshozói képességgel rendelkezik. Igen, ez sok más fajtáról is elmondható és nyilván fajtán belül is lehet ellenpéldákat felhozni, de e kutyafajta állományának még igen nagy százaléka valóban ösztönerős munkakutya.

Ez azt jelenti, hogy nem élhet családban vagy nem lehet „csak” házikedvenc? De élhet és igen lehet a család kedvence. Ugyanakkor a bármilyen kutyára vonatkozó alap nevelési/tartási elvek (pl.: időben elkezdett szocializáció, napi szintű fizikai-és agyi fárasztás, következetes nevelés, változatos ingerek biztosítása) hiányában nagyon hamar a saját gazdájára és más emberekre is veszélyt jelenthet.

Fizikai adottságainak és kombinatív készségének köszönhetően ez a fajta igenis emberre is veszélyes lehet. Az elmúlt évekből sajnos mindannyian tapasztalhattuk akár kis hazákban is egy másik „fajta” (legyen inkább összefoglaló néven bull típusúak) hasonló felkapottságának és téves etológia hátterének („dajka” kutya…sicc) hangoztatásából eredő konfliktusokat és sajnos akár tragédiákat is. A belga juhász ezekhez a fajtákhoz annyiban hasonlít, hogy veszélyes fegyverré válhat nem megfelelő kezekben, azonban a bull típusúakkal ellentétben ösztönből és eredeti tenyésztési céljaiból kiindulva nem kifejezetten másik kutyák lesznek a célpontjai.

A terriereknél maradva. Nézzünk egy másik, mondhatni ellentétes példát is. A yorkshire terrier. Az elmúlt évtizedekben leginkább társasági kutyaként gondolnak rá az emberek (pl.: Dr. Szöszi filmek), sajnos elfelejtődött a fajta tényleges munkakutya eredete. Igen, ők is terrierek, akiknek kotorék munkája az egyik legkiválóbb munkakutyák közé emelték őket. Az ösztöneikből sajnos a civilizált élet sokat kivett, de nevelés hiányában („kiskutya, minek neveljem, nem tud nagyot harapni”) sajnos ők is – mint bármilyen fajta vagy keverék kutya – veszélyt jelenthetnek másokra. Természetesen mivel sem fizikai adottságaik, sem harapásuk erőssége nem vetekszik a fentebb felsorolt kutyákkal, így kevésbé veszik komolyan az emberek eme probléma létét.

Összefoglalva pedig igenis készüljünk fel rá, hogy a kutyatartás – a maga szépségei és örömei mellett – nem csak móka és kacagás. Rengeteg írott és íratlan szabály vonatkozik a kutyatartókra, hazánkban még nagyon sok helyen és programon NEM vehetünk részt a kutyánkkal együtt. Felelősséggel tartozunk a társállatunk és más, akár nemkutyás embertársaink felé is.

Amennyiben felmértük lakóhelyünk, életritmusunk és (akár anyagi) lehetőségeink üljünk le és szűkítve a nekünk tetsző fajtákat szánjunk rá időt, hogy tanulmányozzuk az egyes fajtákra jellemzőket, hogy felelős tenyésztőt találjunk, aki megismerve minket a nekünk megfelelő egyedet fogja ajánlani a választott fajtából. Amennyiben menhelyről hozunk el állatot, úgy igenis látogassuk meg többször, ismerjük meg, mérjük fel, hogy kölcsönösen megfelelünk e egymás igényeinek.

Mindenkinek boldog és nyugodt kutyázást kívánok!

Tonigold Nikoletta írása