Ezt a kérdést fogom körbe járni az én szemszögemből oktatóként és gazdaként egyaránt.
Az én válaszom erre az, hogy nem, nem kellene. Legalábbis az élhető kereteken belül mozogva.
Mint ahogy mi, emberek sem tudunk és nem is akarunk mindenkivel barátkozni, miért várjuk ezt el a kutyáinktól, hogy minden helyzetben, minden emberrel, kutyával és az univerzum összes előlényével kijöjjön?
Nagyon örülnénk ennek sokan, egyszerűbb lenne az életünk. De…
Erre sokan azt mondanák, hogy igenis szociálisnak kellene lennie a kutyámnak minden körülmény között, különben nem jó a kapcsolatunk, nincs ösztönkontroll, magasról tesz rám a kutya, nem én vagyok a főnök, kevés vagyok a kutyához, kölyökkorban kellett volna elhozni egy gondosan kiválasztott tenyésztőtől és nem egy ismeretlen eredetű menhelyes kutyát választani, annak minden kiszámíthatatlanságával együtt…
Vagy ha csak egy adott fajta erre szelektált tulajdonságait nézzük…
És ezt még sorolhatnám órák hosszat.
Ez egy sokkal összetettebb történet.
Minden kutya más személyiséggel rendelkezik, nem fognak azonos módon reagálni a különböző ingerekre.
Az elvárásainkat a kutyánk tulajdonságaihoz és tanításba belerakott munkánkhoz kellene igazítani. Nem pedig ahhoz a szubjektív felfogáshoz, hogy akkor jó kutya , ha ezt meg ezt meg csinálja…függetlenül attól, hogy ezt milyen módszerrel építettük fel.
Egy nagyon magas ösztönszintű kutya nem feltétlenül tud szociálisan viselkedni más kutyákkal, mert túlságosan pörög. Egy többször megtámadott kutya nem fogja tolerálni, ha rászalad egy másik, amúgy ,,barátkozni” akaró fajtárs.
Egy harcoltatásból kimentett kutya, nyilván meg akarja majd darálni, azt aki az orra elé kerül.
Egy érzékeny, félős kutya sem fogja jól lereagálni, ha Bundás odamegy tolakodóan és beszagol.
Persze van olyan is, aki szimplán nem vágyik a másik társaságára.
Most jön az a rész, hogy a gazda felelőssége, hogy kezelni tudja ezeket a helyzeteket és az ilyen kutyákat.
Valóban…
Dolgozni kell velük, sokat gyakorolni és megértetni vele, hogy ez nem rossz annyira. Apránként szoktatni a hasonló helyzetekhez.
Kellenek az óvintézkedések, mint például a megfelelő eszközök.
De mennyivel egyszerűbb lenne az ilyen kutyák gazdájának és egyébként bárkinek, ha mondjuk ne adj isten megkérdeznék őket, hogy odamehet-e a kutya az övékhez vagy sem?
Rengeteg feszültséget és sérülést el lehetne kerülni ezáltal.
Mert nem megoldás, hogy akinek problémás kutyája van az ne menjen sehova. Ne használja a futtatót, mert ha jelzi, hogy nem tanácsos bemenni hozzájuk, főleg kérdezés nélkül, akkor ő lesz bunkó.
Pedig ilyenkor nem kisajátítani akarja a helyet, hanem máshol nem tudja elengedni, lemozgatni a kutyáját. De általában ilyenkor inkább kimennének, hogy elkerüljék a konfrontációt és az esetleges baleseteket.
Kommunikáljunk és legyünk kicsit toleránsabbak egymással.
Hatalmas kontraszt van egy jó fej – szociális és egy problémás, kutyázós kutya között. Nekünk kijutott mindkettőből.
És itt jön az, hogy legyenek reális elvárásaink.
Nem a póráz nélküliséggel van a baj, mert mi is elengedjük őket, ha alkalmas rá a terep.
De odafigyelünk, ha másik kutyát vagy embert látunk, vissza hívjuk és pórázra tesszük őket.
Mert ugye nem minden ember szereti a kutyákat, ez is egy konfliktus forrás.
Akinek a kutyájával semmi probléma nincs, az nagyon szerencsés. Biztos sokat dolgozott azért, hogy ilyen legyen.
De ha megkérik az embert, hogy ne engedje oda a hozzá a kutyáját, az általában nem azért van, mert félnek attól, hogy fertőző betegek lennének vagy, mert nem szimpatikusak.
Hanem, mert ismerik a kutyájukat és tudják, hogy ebből baj lehet.
Az ilyen gazdiknak egy-egy séta teljes gyomorideg is lehet, mert hosszú hónapok kőkemény munkáját teheti tönkre, ha minden kommunikáció és előjel nélkül rájuk szalad egy kutya.
Nem számít, hogy jóindulatú – e vagy sem.
És ha jelezve van, hogy ez igencsak rossz ötlet, akkor általában nekik áll feljebb, hogy:
ne mondják meg mit csináljanak… , nem bánt… , csak játszani akar…. tehát vagy totál nem tudják behívni a kutyájukat vagy nincsenek képben arról, hogy igencsak pórul járhatnak.
Vagy ugyan ez, ha egy félős kistestű kutyának szalad neki egy nagyobb.
Vagy, ha a kerítés mögül szalad ki Cézár, 6 évnyi frusztrációval a zsebében, amit eddig a kertkapu mögött őrjöngéssel töltött, de hirtelen kiszabadult és az első útjába eső kutyának neki támad…
A kutyák sokszínűsége adja meg azt hatalmas szeretetet, amiért úgy tekintünk rájuk ahogy.
Pont emiatt a sokszínűség miatt reagálhatnak máshogy bizonyos helyzetekre.
Az ösztönöket nem elnyomni kell, hanem funkciót, célt adni nekik. Dolgozni és sportolni velük.
Meg kell ismernünk a kutyáink határait, jelzéseit, kommunikációs eszköztárát, szükségleteit ahhoz, hogy biztosíthassuk számukra a megfelelő mentális és fizikai állapotot és ezáltal egy mindenki számára élhető közeget teremtsünk.
De ehhez körültekintőnek kell lennünk és teret kell adnunk másoknak is. Hogy mindenki élvezhesse a kutyás élet örömeit.
Horváth Bence írása
