SZLOVÉNIA KUTYÁS SZEMMEL – ÚTINAPLÓ EGY TÖKÉLETLENÜL TÖKÉLETES UTAZÁSRÓL- 4.NAP

Vintgar-szurdok

Kalandosan sikerült végül meglátogatnunk Szlovénia egyik leghíresebb szurdokát, a Vintgar-szurdokot.

Második próbálkozásra, elsőre ugyanis eltaktikáztuk magunkat: megvettük online előre a jegyet (ami napra és órára szól), amit egyébként továbbra is ajánlunk mindenkinek, mert így jelentősen lerövidíthető a várakozás.

Azt azonban nem tudtuk, hogy a szurdokot kétféleképpen lehet megközelíteni, vagy úgy, hogy megállunk a lenti parkolóban és felmegyünk a félóránként járó busszal (szájkosár kötelező rajta), amin annyian voltak, hogy kutya nélkül se szálltunk volna fel rá, kutyával meg eleve lehetetlen lett volna, viszont ha megvárjuk a következőt, biztosan lekéssük az időpontot, amikor be tudunk lépni az előre megvett jeggyel.

A másik opció a közvetlenül a szurdok bejáratánál lévő parkoló (erről nem tudtunk), amire eleve azt írják ki, hogy tele van, hogy elrettentsenek, de nem szabad megijedni, ha nyitásra érkezünk (9 óra), akkor bőven van még hely, igaz, pont a duplájába kerül a parkolás, mint a lenti parkolóban (10 euró).

A negyedik napon tehát felmentünk a felső parkolóba, és boldogan sétáltunk, immáron előre megváltott jegy nélkül, azzal a tervvel, hogy a helyszínen vesszük meg, igen ám, csak azt nem vettük számításba, hogy mivel idősávosan engedik be az embereket, valószínűleg a várakozási idő is hosszabb lesz. Hidegzuhanyként ért, hogy közel két órát kell várnunk, de úgy voltunk vele, hogy ha már itt vagyunk, nem adjuk fel, és az élmény végül kárpótolt is minket.

A Vintgar-szurdok a gazdiknak hatalmas élmény, a kutyáknak kevésbé.

A csúszós fapallók, a hangosan robajló folyó, a tömeg mind-mind nehézséget okozhatnak a kutyának, zajérzékeny, félős kutyával konkrétan nem is ajánljuk a meglátogatását.

A szurdok hossza 1,6 km, a Covid óta csak egy irányba járható, a végére érve két útvonal közül választhatunk, ami visszavisz a parkolóba. Hogy kárpótoljuk a kutyát a megpróbáltatásokért, a hosszabb utat választottunk (4,5 km), az első szakaszon hegynek fel, de erdős környezetben vezetett az utunk, majd egy hegyoldalban, egy ösvényen haladtunk tovább, és nem is sejtettük, milyen megpróbáltatások várnak még ránk. Sehol nem olvastunk ugyanis arról, hogy először egy birkanyáj mellett kell elhaladnunk, kerítés nélkül, ami talán nem minden kutyát billent ki a lelki egyensúlyából, de a miénket például igen.

Miután tudatosult benne, hogy itt bizony elérhető közelségben vannak ezek a szagos, hangos állatkák, nem volt egyszerű meggyőzni, hogy márpedig nem fog barit vacsorázni. Mikor túljutottunk a nyájon, azt hittük, több kihívásra nem kell számítanunk, de nem is tévedhettünk volna nagyobbat. A következő döbbenetbe akkor estünk, mikor az ösvényen lovak bukkantak fel, némelyik fekve napozott, mások békésen legelésztek, de abban mind egyetértettek, hogy nem akarnak nekünk utat engedni. Bár a lovakkal ezidáig nem volt gondja a kutyának, úgy tűnik, itt már kellőképp fáradt volt, hogy bepörögjön, adódott tehát a kérdés, hogy hogyan kerüljük ki a negyven centi széles ösvényen a többszáz kilós állatokat egy nem túl boldog kutyával.

Így kellett végül hegyet másznunk négykézláb, majd bogáncsosban araszolni a hegyoldalban, de végül csak átjutottunk az akadályokon. Nem mondom, hogy nem fáradtunk el úgy fizikailag, mint mentálisan, jó lett volna erről előre olvasni, mert akkor valószínűleg nem ezt az útvonalat választjuk. Aki tehát kikerülné az állatkákat, az ne a zöld útvonalat válassza a visszatérésre. Összességében mégis kár lett volna kihagyni a Vintgar-szurdokot, megküzdöttünk a kihívásokkal, de megérte.

Túra hossza: 6,1 km

Szintkülönbség: 80 m fel és le

Belépő: 10 euró (felnőtt), 3 euró (kutya)

Egy fél napunk maradt még a végére, amit egy sétával töltöttünk el a Bledi-tó partján, megreggeliztünk, közben gyönyörködtünk a megunhatatlan kilátásban és figyeltük a nem túl meleg tóban fürdőzőket (kutyák is voltak köztük bőven, nem tilos a négylábúaknak úszni a tóban). Hat napot és öt éjszakát töltöttünk el ebben a csodálatos, magával ragadó országban, de egészen biztos, hogy nem utoljára jártunk itt.

Annyi ugyanis a látnivaló, hogy háromszor ennyi időt is könnyedén tele lehetne pakolni programokkal, ráadásul kifejezetten kutyabarát ország, ahol mindenféle korú és igényű négylábúval érdemes nekivágni a kalandozásnak.

Kristóf-Horváth Krisztina útinaplója 5.rész

Ennek a kalandnak itt a vége, de abban biztosak vagyunk, hogy olvashatunk még Maci kalandjairól a jövőben!