Egy igazán megosztó téma, sok helyen sokfélét olvasni, de nézzük meg a tényeket, hogy mikor fontos a szájkosár és mire figyeljünk a használatakor?
A szájkosár használata a felelős kutyatartás egyik alapvető része. Nemcsak a környezetünk, hanem a kutya védelme érdekében is fontos, hogy tisztában legyünk a szájkosár használatának szabályaival és helyes kiválasztásával.
Most megvizsgáljuk, hol kötelező a szájkosár, milyen típusok elfogadottak, és mire kell ügyelnünk a szájkosár kiválasztásánál.
Hol kötelező?
Bizony, a közlekedési eszközökön
Magyarországon például a BKK járatain és a MÁV járatain is kötelező a szájkosár használata, ha kutyával utazunk. Ez egyaránt vonatkozik az autóbuszokra, villamosokra, trolibuszokra, metrókra és vonatokra is. Amennyiben a kutya az öledben van, akkor is KÖTELEZŐ a szájkosár használata! Ez nem kötekedés, hiszen bármennyire is cuki és „ő még sosem csinált ilyet”, attól még kutya. Bármikor adódhat olyan helyzet, főleg egy idegenekkel tömött járművön, ami megijeszti és olyan reakciót vált ki belőle, amit talán azelőtt még sosem láttál tőle. Sőt, az is lehet, hogy ő már előre csendben, akár többször is jelezte, hogy az a bizonyos szituáció nem komfortos számára, viszont nem vetted észre, hiszen mással voltál elfoglalva (hol kell leszállni, nem lépnek-e rá a kutya farkára, jön-e az ellenőr, stb), aztán végső megoldásként sajnos bizony harapott.
De száz szónak is egy a vége, a szájkosár használata a TE ÉS A KUTYÁD érdeke!
Hiszen, ha megtörténik a baj, odakap valakinek vagy ne adj isten az illető csak megijed a kutyádtól, mégis azt mondja, hogy megharapta, te leszel a felelős, hiszen nem volt rajta szájkosár. Egy borzasztó keserves procedúrától mentheted meg magad és a kutyádat is, ha inkább hozzászoktatod a szájkosárhoz és rárakod arra a pár megállóra, amíg utaztok. Hidd el, a kutyának semmi gondja nem lesz ezzel az eszközzel sem, ugyan úgy, mint a szobakennellel, ha meg van tanítva rá, hogy „nem bánt”!
Nyilvános helyeken
Egyes nyilvános helyeken, például zsúfolt piacokon, parkokban vagy rendezvényeken, a szájkosár használatát helyi rendeletek írhatják elő, különösen nagytestű vagy veszélyesnek minősített fajták esetében. Ezért inkább szoktasd hozzá már kölyökkorban, és legyen nálad mindig szájkosár, nehogy azért hiúsuljon meg egy szuper program, mert nem tudsz szájkosarat adni a kutyádra, vagy mert otthon hagytad.
És hogy milyen szájkosár típusok vannak, illetve melyiket hol kell használni?
Textil szájkosár: ez nem valódi szájkosár! Rövid távú használatra, például állatorvosi vizsgálatok alkalmára tervezték, amikor az a cél, hogy a kutya ne harapjon, de csak rövid ideig viselje.
Ez a típus nem alkalmas közlekedési eszközökön való használatra, mivel nem biztosít elegendő légzési szabadságot.
Ha pedig lazára hagyod, hogy kapjon benne levegőt, akkor ki tudja nyitni a száját, tehát már nem alkalmas arra, hogy megakadályozza, hogy a kutya véletlenül megharapjon valakit.
Szájszíj: ez a típus sem a BKK járatain való utazásra lett kitalálva.
Sőőőt! Ha ezzel kísérled meg az utazást ( szájkosár gyanánt) még egy szép büntetést is bezsebelhetsz.
A szájszíjat kiképzéshez használják húzás ellen, nem helyettesíti a szájkosarat semmilyen körülmények között!!
Fém vagy műanyag kosaras szájkosár: szerintünk ezek a szájkosarak a legbiztonságosabbak és a legtartósabbak. Ráadásul a kutya szabadon tud benne lihegni és vannak olyanok is, melyekben a kutya inni és enni is tud.
Tehát akár jutalmazni is tudod a szájkosár viselése közben, ezzel erősítve azt, hogy ez nem egy ördögtől való dolog.
Bőr szájkosár: Bár esztétikus és kényelmes lehet, a bőr szájkosarak közül nem mindegyik felel meg a szigorú szabályoknak. Győződj meg róla, hogy megfelelő szellőzést biztosít.
Mire figyeljünk a szájkosár kiválasztásánál?
Méret: a szájkosárnak pontosan illeszkednie kell a kutya fejére. Ne legyen túl szoros, hogy ne sértse meg az állatot, de ne is legyen túl laza, hogy ne tudja leszedni magáról.
Anyag és súly: a könnyű, de tartós anyagból készült szájkosár a legjobb választás, mivel nem terheli meg feleslegesen a kutyát.
Légzés és komfort: a kutya lihegéssel hűti magát, ezért a szájkosárnak biztosítania kell a szabad légáramlást.
Cél és időtartam: gondolj arra, hogy milyen helyzetekben fogod használni a szájkosarat. Rövid időre, például állatorvoshoz, megfelelő lehet egy egyszerűbb modell, de hosszabb utazásokhoz vagy rendszeres használatra tartósabb típust válassz.
A szájkosár használata nemcsak a kutya környezetét, hanem magát az állatot is védi. A megfelelő szájkosár kiválasztása során ügyeljünk a méretre, a légzés szabadságára és az anyagra.
Ne felejtsük el, hogy a textil szájkosár csak rövid ideig használható, például állatorvosnál, és nem helyettesíti a valódi szájkosarat a közlekedési eszközökön vagy nyilvános helyeken.
A felelős kutyatartás része, hogy betartjuk a szabályokat, és biztosítjuk mind a kutyánk, mind környezetünk biztonságát.
Ezzel nemcsak másokat védünk, hanem elkerüljük a kellemetlen helyzeteket is, és megteremtjük a nyugodt együttélést kutyánkkal a mindennapokban.